Az emberi test nagyjából 2/3-át víz alkotja. Ezt elsőre ugyan nehéz lehet elhinni, hiszen nem vagyunk kocsonyásak, testünk szerkezete szilárd. Azért lehetséges ez, mert a szervezetben többféle formában és eltérő mennyiségben található víz; folyékony állapotban például a vér, a vizelet, a nyirok és az agy-vér folyadék tartalmaz vizet, azonban túlnyomórészt mégis kötött formában találhatjuk meg a sejteken belül. A szervek különböző mennyiségű és típusú víztartalommal rendelkeznek, ez pedig kulcsfontosságú tényező a mágneses rezonancia elvben. Ugyanis attól függően, hogy mennyi vizet tartalmaz egy-egy szervünk, más és más mértékű energiát bocsát ki az MR készülékben lévő mágnes hatására. Ezt az energiát képes mérni a gép, és ez alapján különíthetőek el a különböző agyterületek is. Ez által ennek a mérőeljárásnak jelentősen jobb a térbeli felbontása, mint az EEG-nek.

Az fMRI az agyat működés közben képes rögzíteni; a véroxigénszint mérésével ennek az eljárásnak köszönhetően meg tudjuk állapítani, hogy melyek azok a régiók, amelyekre több oxigén áramlik. Ugyanis azok a területek, amelyeken nagyobb mennyiségben található oxigén, éppen használatban vannak, vagyis aktívabbak, mint azok, amelyeken nem. Miközben a gépben fekszel, és a számítógépes játékunkkal játszol, a gép sok képet készít az agyadról, melyeket összegezve információt kaphatunk arról, hol található aktivitás.

Az fMRI ezért is nagyon kényelmes vizsgálati eljárás. Nem szükséges semmilyen anyagot a szervezetbe juttatni, hiszen kívülről, egy ártalmatlan mágnes segítségével vagyunk képesek a szervezetedben lévő oxigén áramlását figyelni.

Testünk minden egyes sejtjében fehérjékre feltekeredve megtalálható genetikai lenyomatunk, a DNS-ünk. Ez a DNS és fehérje komplex együttesen alkotja az úgynevezett nukleoszómát, amelyet a legjobban úgy lehet elképzelni, mint egy gyöngyöt. Ezek a gyöngyök láncszerűen egymáshoz kapcsolódnak, és létrehoznak egy gyöngysor-szerű füzért. Ha ezt a füzért felbontanánk, akkor a DNS-ünk hossza elérné az 1,8-2 métert is akár!

A DNS-ünk egyes részei, a gének, különböző információkat tárolnak a fizikai tulajdonságainkról, pl. hogy milyen a szemszínünk és hajszínünk, de még abban is szerepük van, hogy milyen a temperamentumunk, vagy éppen milyen veleszületett betegségeink vannak. A génekben lévő információkra tulajdonképpen tekinthetünk úgy, mint egy vers szövegére, betűk sorára, amelyek az adott vers mondatait alkotják, vagy akár úgy is, mint egy kottára vagy egy hangszerre. Azonban, ahogyan egy verset lehet többféleképpen hangsúlyozni, ugyanazt a kottát el lehet többféleképpen játszani, és egyetlen hangszer sem szólal meg magától anélkül, hogy valaki játszana rajta, úgy a génjeinkről is elmondható, hogy kifejeződésük és szabályozásuk a környezettel való folyamatos kölcsönhatásuktól függ. Azoknak a környezet által befolyásolt mechanizmusoknak az összességét, amelyek meghatározzák az egyes gének aktiválódását, ki- vagy bekapcsolódását, epigenetikának nevezzük. Az epigenetikai címkék olyanok, mintha genetikai írásjelek lennének, mert ugyan nem változtatják meg a versben a szavak sorrendjét, vagyis a DNS-bázissorendjét, de megváltoztatják a gén kifejeződését, azaz a vers hangsúlyozását.

Felmerül a kérdés tehát, hogy valóban öröklött génállományunk határozza-e meg az életünk alakulását? Kutatásunk során arra a kérdésre keressük a választ, hogy bizonyos gének és epigenetikai módosulások miképp járulnak hozzá, hogy a biológiai méréseink során az agyadban hol, mikor és milyen mértékű válasz aktiválódik, vagy, hogy a kérdőíves méréseink alapján milyen személyiségvonásaidra derül fény.

Mindehhez pedig nincs szükségünk másra csak Rád és egy vattapálcára, hogy a szádból nyálmintát vehessünk egy teljesen fájdalomtól és kényelmetlenségektől mentes genetikai/epigenetikai vizsgálat során.